Zöldunió

Jane Goodall Intézet

Dr. Jane Goodall 1977-ben hozta létre a Jane Goodall Intézetet a csimpánzok és élőhelyük védelmének érdekében. Azóta a világ 24 országában van jelen az Intézet, és globális hálózatként több mint 110 országot foglal magában. E hálózat szervezetei az állatok, a környezet és az embertársak védelmét tűzte ki célul Afrikában és a világ számos egyéb területén. A szervezetekben dolgozó fiatalok és idősek mind egy közös célért, a szebb és élhetőbb jövő érdekében munkálkodnak hatalmas erőfeszítéssel és lelkesedéssel. 1991-ben Dr. Goodall, a fiatalságba vetett hite és reménye jeleként útjára indította a Roots & Shoots környezeti nevelési programot, melynek tagjai aktív környezetvédelmi programok által azóta is nap mint nap enyhítik a bolygónkra nehezedő terheket. Magyarországon 2006-ban, Jane Goodall részvételével jött létre a Rügyek és Gyökerek Egyesület, mely akkor a hazai környezeti nevelés megerősítését tűzte ki elsődleges céljaként. Az Egyesület projetjei számos, gyermekeknek és fiataloknak szóló fesztivál, valamint rendezvény programját gazdagították és gazdagítják, aktívan segíti az iskolai és iskolán kívüli környezeti oktatást (Újratáska Program, Békamentés), illetve az Egyesület szervezi évente Dr. Jane Goodall színes programokkal teli magyarországi látogatásait. Az évek során a szervezet túlnőtte kezdeti célkitűzéseit, és az addigi munkássága kiegészült afrikai és hazai állatvédelmi, természetvédelmi és humanitárius projektekkel. Útjára indították többek közt a "Névleges Csimpánz Örökbefogadás", valamint a "Gyöngyökkel az Életért" projekteket, de az országos „Dobj egy nagyot” kampányuk és a hazai állatmenhelyek támogatására irányuló aktív programjuk is széles körben ismertté vált. Az Egyesület 2010 óta Jane Goodall Intézet néven folytatja tevékenységét.

A magyarországi Intézet három fő irányvonalat tűzött ki maga elé:

  • Csimpánzok, csimpánzmenhelyek és hazai állatmenhelyek támogatása
  • Afrika programok támogatása, kisebb afrikai projektek koordinálása
  • Környezeti nevelés, ezen belül is a magyarországi Roots & Shoots (Rügyek és Gyökerek) hálózat kialakítása
Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×